Kornistárnics

A képen látható kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) 25 - 40 centiméter hoszszúságú, felálló szárú növény. Tőlevelei nincsenek, szárlevelei vékony szálasak. Hoszszúkás, harang alakú virágai a szár csúcsán, illetve felső részén állnak, gyakran egyesével. Színük emlékeztet a mély tüzű alpesi enciánok kékjére. Július végétől szeptember végéig virágzik. A kornistárnics az eurázsiai síkságon és hegyvidékeken elterjedt faj, a tőzeges vagy üde és kiszáradó réteken, kaszálókon fordul elő. Hazánkban szórványosan él, de viszonylag sokfelé megtalálható. Például a Zempléni-hegységben, a Mátrában, a Visegrádi- és a Budai-hegységben, Somogyban és Sopron környékén. Legújabban ismert lelőhelye Harka közelében, egy nedves réten van. Védett növény, egyetlen tő eszmei értéke tízezer forint. A sorsa elsősorban attól függ, hogy termőhelyét sikerül-e háborítatlanul megőrizni. A faj tudományos neve (pneumonanthe - pneumono = tüdő, gáz, levegő) és régebbi magyar neve (tüdőtárnics) jelzi, hogy egykor a tüdőbaj gyógyítására is használták. A tárnicsfélék A család tagjai többnyire színpompás, dekoratív növények, noha nem mind feltűnőek. A család hazánkban négy nemzetség fajaival képviselteti magát: tárnics, tárnicska, ezerjófű és gyíkpohár nemzetség. Közülük legjellegzetesebbek a tárnicsfajok, melyek Dioszkoridész szerint Gentius illír királyról kapták nevüket (Gentiana), aki időszámításunk előtt 200 körül élt és uralkodott, s a tárnicsokat a pestis gyógyítására javallotta. Hasonló monda hazánkban is él, mely szerint Szent László isteni sugallatra nyílvesszőjét kilőve, az egy kígyótárnics gyökerét ütötte át. A keresett gyógynövény tehát a tárnics volt, amellyel aztán - a monda szerint legalábbis - hatékonyan gyógyították a betegséget. A kígyótárnics gyökere a néphit szerint ma is mutatja a nyílvessző ütötte nyomot, s a növényt egészen a közelmúltig Szent László-tárnics néven tartottuk nyilván, az újabb szakirodalmakban azonban kígyótárnics néven találkozhatunk vele. A népnyelvben valaha használatosak voltak a tárnicsok megjelölésére olyan nevek is, mint a Gentius király füve, a Szent Ilona füve, a keserűgyökér, a keserű aranygyökér, a gyenciana, az ördögméze, a danziagyökér, a kígyófű. Német nyelvterületen enzian néven ismertek, s ez a szó a magyar nyelvben is meghonosodott melléknévként, a tárnicsok jellegzetes kék színének jelzőjeként (enciánkék). Növényeink többségére jellemző, hogy szöveteik keserű anyagokat tartalmaznak. E tulajdonságukat kihasználva, a sörgyártás alapanyagaként is használták őket egy időben. Komló helyett ugyanis tárniccsal adták meg a sör karakteres kesernyés ízét. Pontosan a keserű anyagai miatt kerülik el a legelő jószágok. A család hazánkban élő fajai a következők: lápi ezerjófű, csinos ezerjófű, kis ezerjófű, gyíkpohár, kígyótárnics, fecsketárnics, kornistárnics, prémes tárnics, hegyi tárnicska, csinos tárnicska, mocsári tárnicska. Az ezerjófüvek kivételével hazánkban mind védettek. A védett fajok közül Tokaj környékén a kígyótárnics, a kornistárnics és a prémes tárnics is előfordul. A kornistárnics tokaji állományának helyzete A Tokaj-Bodrog-zug Tájvédelmi Körzet nagyobb részét a Bodrog-zugban találjuk, mely nem más, mint a Bodrod és a Tisza által közrefogott terület. A Bodrog-zug azon kevés vidékek egyike hazánkban, ahol még a folyószabályozás előttihez hasonló állapotok uralkodnak. Gyakorlatilag elég a Tisza vagy a Bodrog egy méteres vízszintemelkedése, s a Bodrog-zug máris víz alá kerül. A zugban számos morotva, illetve azokat egymással és a két folyóval összekötő csatorna található. A kisebb-nagyobb vízfelületek közé ártéri ligeterdők, bokorfüzesek, nádasok, kékperjés és ecsetpázsitos láprétek, illetve egykor legelőként fenntartott rétek ékelődnek. Mivel a régen itt legelésző - s árvíz idején a hegyről származó szénával etetett - csordákból ma már egyetlen jószágot sem találunk, a rétek itt is parlagon maradtak, ahogyan a hegyen. A rétek beerdősülése itt szintén előnytelen folyamat lenne, már csak azért is, mert ezeken a területeken él hazánk legnagyobb harispopulációja. Valószínűleg itt nem a természetes szukcessziós folyamatok zajlottak le. Ugyanis a hegyen rengeteg gyalogakác van. Rendkívül gyorsan terjedő, sűrű bozótot alkotó cserjéről van szó. A gyepekbe behatolva elfojt minden honos növényt. Irtása nagyon nehéz és körülményes (mérgezésük nem kívánatos, hiszen számos természetvédelmi érteket is károsítana a kijuttatott vegyszer, mechanikai irtásuk pedig pontosan azért körülményes, amiért a fehér akácé is: a kivágott egyedek helyére rengeteg gyökérsarj fejlődik). A rétek védelme viszont nagyon fontos a harisok miatt. A területileg illetékes Bükki Nemzeti Park Igazgatóság gépekkel kaszáltatja a rétek egy részét, ami hatékony módszer a gyalogakác visszatartására, de a harisok egyedszáma meg-csappant. A gyalogakácot visszatartó intenzív kaszálás azonban szelektáló hatású a gyepet alkotó fajokra nézve. Maga a kornistárnics, de a szintén védett, Kárpát-medencében honos, bennszülött tiszaparti margitvirág sem tűri ezt a stresszt. A réteken nem képesek elviselni az intenzív kaszálást, ahol pedig a kaszálás elmarad, ott a gyalogakác válik uralkodóvá. Nyilván a gyalogakác bozótjában sem találják meg életfeltételeiket. Emiatt leggyakrabban a gyalogakác bozótjában, illetve a rétek határán fordul elő abban a keskeny sávba, ahol az akác árnyékolása még nem túl nagy, és ahova a kaszáló gépek már nem érnek el. Ennek ellenére gyakorinak mondható a kornistárnics a Bodrog-zugban. Ahol napfényhez juthat és a kaszálás szelektáló hatása sem érvényesül, ott találkozhatunk szép virágaival. Érdemes lenne azonban megpróbálkozni az állattartási hagyományok újraélesztésével. A szürke marha, mint ősi fajta tartására például nem túl nehéz támogatásra szert tenni Uniós forrásból. Legeltetésükkel fenntarthatóak lennének a rétek. Ezzel a gépi kaszálás szükségtelenné válna, s így - természetesen a túllegeltetés elkerülésére való odafigyeléssel - a rétek botanikai értékekben is gazdagodnának.